A történetem egy különleges világban játszódik. Itt elolvashatjátok a másik világ múltját.
Anoyo - a másik világ
1452 előtt Amerikát természetfeletti lények népesítették be.
Azonban megérkeztek a felfedezők, akik rettegtek tőlük, mert mások voltak,
különlegesek. Elkezdték irtani a lényeket, és csak kevesen voltak elég erősek
ahhoz, hogy megmeneküljenek. A túlélők Japán egy apró, ismeretlen szigetére
menekültek, a hely még így is kevés volt a hatalmas termetű lényeknek. A szigeten,
a menekültek között élt négy testvér, Yogore, Nomizu, Sansono és Homura. A
testvérek még természetfeletti erővel bíró társaik között is különlegesek
voltak. Szinte isteni erővel bírtak, ezért istenekként is tekintettek rájuk. A
létező legnagyobb hatalom összpontosult a kezükben, a négy őselem irányítói
voltak. Yogore, aki magabiztos és határozott volt, a föld, a talaj, a növények
ura volt. Hatalmas, tömör falakat emelt, vagy őserdőt hozott létre a sivatag
közepén, akár egy pillanat alatt. A kompromisszumképes, de gyakran önfejű Nomizu a víz
elemét vonta hatalma alá. Egyetlen mozdulatára a folyamok kiléptek medrükből,
az ellenkező irányba fordultak vagy épp kiszáradtak, eltűntek, mintha sosem
lettek volna. Sansono, aki testvérei közül a legmegértőbb volt, bár néha
meggondolatlanul cselekedett, a levegő elemét irányította. Ha úgy tartotta
kedve, magasan, a fák lombjai fölül tekinthetett végig a kontinensen, a szelek
szárnyán szállva, tornádót teremtett, vagy csendesített le. Mégis mindük közül
talán Homura volt a legkülönlegesebb. Ő volt az egyetlen leány a testvérei
közt, és egyben a legfiatalabb is. Makacs volt, nehezen bízott meg a társaiban,
és sokszor visszahúzódó volt, de védelmező és biztonságot nyújtó is. A tűz
úrnője volt, de nem bírt pusztító erejével, rengeteg kárt okozott, így
szégyenfoltnak számított a családban.
A négy testvér akkor már évek óta nem beszélt egymással, de
a szükség úgy hozta, hogy a kis szigeten segíteniük kellett egymás, újra össze
kellett fogniuk, hogy megmentsék azt a keveset, ami a világukból megmaradt, a
barátaikat, a varázslatos lényeket.
Varázslattal létrehoztak egy teljesen új világot egy egész
más dimenzióban. A dimenziókaput a sziget egyik barlangjába helyezték. Magát a
szigetet is erről nevezték el: Tsuro, azaz Átjáró. Összehívták a megmaradt
társaikat. A mágikus lények, élükön a négy testvérrel, elhagyták a mi
világunkat, hogy új életet kezdhessenek.
 |
| Átjáró a szigetről |
Új otthonuk az Anoyo nevet kapta. A szó jelentése: a másik
világ. Bár hatalmas, talán végtelen terület állt rendelkezésükre, nem
használták ki a lehetőséget, nem fedezték fel Anoyo regényes tájait. Tsuro-n
keresztül egy szinte szabályos kör alakú medencébe érkeztek, melyet magas
hegylánc ölelt körbe. A kör mentén négy,
egymástól egyenlő távolságra lévő pontból égbe törő hegycsúcsok nyúltak. A
testvérek, akikben most, hogy társaikat biztonságos helyre juttatták,
elhalványult a kötelességérzet, és helyét ismét átvette az egymás iránt érzett
közönyösség, kiválasztottak egy-egy hegyet, és ott telepedtek le. A mágikus
lények is négy csoportra oszlottak, mintegy parancsszóra, követték a
testvéreket, ki-ki a szívének legkedvesebbet. Így alakult ki a négy nép is,
aszerint, hogy ki melyik testvért tekintette urának.
 |
| Anoyo első megpillantása |
 |
| Éjszaka a másik világban |
Nomizu, Sansono, Yogore és Homura a lehető legszükségesebbre korlátozták az egymással való érintkezést. A területeiket is próbálták elhatárolni a többikétől, így a medence közepe lakatlan, ismeretlen terület volt Anoyo lakói számára, Nanimonai, azaz senki földje.
A négy hegységet, és a rájuk, köréjük épült államokat a
testvérekről nevezték el, hálából, amiért új hazát adtak nekik. Mert bizony a
testvéreket különleges tisztelet övezte, életükben és halálukban is. A
gyermekeknek szóló, sokszor erősen túlzó mesékben, legendákban istenekként
utaltak rájuk, innen ered Anoyo népeinek többistenhite is. Haláluk után is
királyoknak tekintették őket, és hogy a későbbiek is tiszteljék őket, a trónt
többet nem örökölhette férfi. Ebben az is közrejátszott, hogy a négy testvérnek
csakis leánygyermekei születtek, akik szintén rendelkeztek a négy elem
irányításának képességével. Amikor a lányok betöltötték a tizenhatodik
életévüket, a testvérek elveszítették erejüket, így aztán gyermekeik levették
az uralkodás terhét a vállukról, és hercegnőként egyazon napon léptek trónra.
Ez a későbbiekben hagyománnyá vált Anoyoban, ahol a nőket egyébként is tisztelet
övezte, hiszen gyermekeikkel megmentették a kihalás szélére sodródott lényeket.
De emellett dolgozhattak, tanulhattak is. Egyetlen olyan dolog volt, amiben
csak a férfiak vehettek részt, ez pedig a harci képzés. Anoyoban minden hét
végén nagy csatákat, párbajokat rendeztek, ahova a nők csak nézőként mehettek
el, és csakis akkor, ha a férjük is a „fellépők” között volt.
Az élet évszázadokon át békés és nyugodt volt a másik
világban, mígnem a testvérek utáni harmadik hercegnő, Heiwa, aki Homura utódja
volt, leányt nem szült. A gyermek neve nem maradt fenn Anoyo legendáiban. A
szájról-szájra terjedő történetek úgy mesélik, a negyedik trónörkös már
fiatalkorában is pontos mása volt elődjének, a makacs Homura hercegnőnek, mind
külsejében, mind jellemében. Nagyszerű uralkodó lehetett volna a gyermekből, de
születése után alig két évvel kitört a viszály a népek közt. A föld hercegnője
fiút szült. A kisfiú a hagyomány szerint nem örökölhette a trónt, a hercegnőnek
pedig nem született több gyermeke, így Yogore utódjainak vonala megszakadt. Nomizu
és Sansono követői úgy vélték, hogy a fiút meg kell ölni, és most Yogore
trónját is ők érdemlik. Háború kezdett kialakulni, a két testvér követői egymás
ellen fordultak, Yogore népe pedig ellenük. Csak Homura leszármazottja, Heiwa
látta előre, hogy ez a harc akár Anoyo végét is jelentheti. Végül igaza lett,
de egészen másképp, mint ahogy azt képzelte. A megmaradt három, akkor hatalmon
lévő hercegnő között heves vita alakult ki, Heiwa próbálta megakadályozni a
készülődő háborút, de unokatestvérei nem hallgatták meg. A kedves, de gyakran
hirtelen haragú Heiwa nem tudott gátat vetni a kitörő érzelmeinek, és akarata
ellenére pusztító tüzet szabadított a gyönyörű Anoyora. A víz és a levegő
hercegnőinek a mágikus teremtmények nagy részét sikerült megvédeniük a tomboló
tűztől. Heiwában nem tett kárt a tűz, de Anoyo lakói ellene fordultak, és kislányával
együtt el kellett hagynia a másik világot, vissza kellett térnie az emberek
közé. Így a föld és a tűz trónja is üresen maradt, de nem sokáig, hiszen a két,
Anoyoban maradt hercegnő örömmel betöltötte a posztokat. De az már egyensúly
megbomlott, a kezdeti egyenlőség semmivé lett, ráadásul a tűz és a föld irányításának
képessége is kiveszett.
A rendet csak a két évszázad múlva trónra lépő két hercegnő
tudta úgy-ahogy visszaállítani. Új törvényeket hoztak, új hagyományokat
indítottak, a még mindig rossz állapotban lévő városokat újra felépítették.
Mindezt azonban zsarnokoskodva, túlzott szigorúsággal tették. Anoyo eredeti
békéje azóta sem tért vissza, első pillantásra látszik, hogy az ott élők mosolya
koránt sem őszinte, a szépséges tájak csak színfalak. A népek lelkében okozott
károkat, éppúgy, mint Anoyo természetes szépségét, nem lehetett zsarnoksággal helyrehozni.
 |
| Anoyo a tűz után (a képen: Keserű múlt emlékmű) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése